Bírókert Kft.

Térkövezés

A térburkolás történhet betonozással, aszfaltozással, díszkavics szétterítésével, vagy térkő lerakásával – térkövezéssel. Manapság a térkő számít a legesztétikusabb és legszebb megoldásnak – sokan a térburkolás alatt magát a térkövezést értik.

Az alábbi rövid leírással a térkő lerakásához, azaz a viacolorozáshoz nyújtunk egy kis segítséget.

A térkő kiválasztásánál nem csak az esztétikai szempontok fontosak, hanem a használat jellege is.(kocsifelhajtó, kültéri járólap, kerti sétáló) Nem mindegy mekkora terhelésnek tesszük ki a lerakott burkolatot, ezért mindig úgy tervezzünk, hogy a akár a terhelés többszörösét is elbírja.

A térkövezéshez szükséges felület előkészítéséhez az alap kiszedése az első lépés. Az alap kijelölését zsinegeléssel végezzük, ezt természetesen előre jól meg kell tervezni.  Az alap kiszedését a terheléstől és a térkő típusától függő mélységig végezzük! A jó alap nagyon fontos a tartósság szempontjából. 

Az alap előkészítése után a szintek kijelölése következik. Ügyeljünk a folytonosságra egy-egy felületnél, ne maradjanak nagy szintkülönbségek ugyanazon szakaszon belül.

A szintezés után a térburkolat szélein a szegélykövek lerakásával folytassuk.Ezután terítsünk el durva murvát az alapterületen, majd egyenletesen tömörítsük a rétegeket. 

A durva murvára finom murva vagy finom sóder réteg kerül.

A finom sóder kihúzása után kezdődhet a térkő lerakása, a tulajdonképpeni térkövezés vagy más néven viakolorozás, a már korábban elképzelt rakásminta szerint.  

A térburkolat és a szegélyek találkozásánál célszerszámmal (esetleg gyorsvágóval) méretre vágjuk a térkő elemeket. A térkövezésnél ügyeljünk a síkok szintekhez igazítására, és arra, hogy a térburkolat a háztól elfele vezesse a vizet.

A térburkolat és a szegélyek találkozásánál célszerszámmal (esetleg gyorsvágóval) méretre vágjuk a térkő elemeket. A térkövezésnél ügyeljünk a síkok szintekhez igazítására, és arra, hogy a térburkolat a háztól elfele vezesse a vizet.