Tel:+36-30-9920049

Tavaszi gyepmunkák

A téli hónapok során a leveleket megviseli a zord időszak és elhalnak.

Az is előfordul, hogy a gyep, sérüléseket is szenved a nagytömegű hó terhelésétől, és szürkésbarna látványt nyújt majd. Ekkor tisztítsuk meg a gyepfelületet, és ha már a növekedés is megindult (száraz, felmelegedett a talaj) akkor un. felülvetést végezhetünk, azaz a kihalt foltokba fűmagot vethetünk. Továbbá segíthetjük gyepünk regenerálódását trágyázással is, ugyanis a növények a makroelemekből használják fel a legnagyobb mennyiséget. A N (Nitrogén) a zöld növényi részek és a vegetatív részek fejlődését befolyásolja. A P (Foszfor) és a K (Kálium) a sejtosztódásra és a szaporítószervek fejlődésére hat. Ezen felül pedig a K növeli a növény betegségekkel szembeni ellenálló képességét is, valamint szabályozza a vízháztartást is. Látszólag tehát a N a legfontosabb makroelem, de nitrogéntúlsúlyos állapotban a fűfelületek egészségi állapota romlik, ezért az optimális és kiegyensúlyozott N:P:K = 3:1:2 arányt kell betartani. Továbbá elősegíthetjük még a frissülést Április közepétől gyepszellőztetéssel, mely művelettel az elhalt anyagokat távolítjuk el, ezzel javítva a működő zöld növényi részek arányát az egészséges gyepfelület érdekében. Gyepszellőztetni csak száraz, ámde hűvös időben szabad, mert ha hőségben végezzük a gyep legyengülhet, mely mohásodáshoz vezethet, de akár el is pusztulhat. Házi megoldásként a rugós, vékonyfogú gereblye a legjobb megoldás, de munkáim során találkoztam már lábfejre szerelhető segecses deszkával is vagy szögekkel teli szúrt hengerrel is. :) Nagyobb területeknél a gépi megoldás a célszerűbb. A lényeg, hogy mindkét irányból menjünk át a gyepfelületen. Mindenképp pótolni kell a gyepszellőztetés során eltávolított, jelentős mennyiségű elhalt részt, ezért a végén a felülvetést el ne halasszuk!  

Vissza a Főoldalra